Párnák visszér pasztőr

Mindennapos történet, amelyben végső soron nem történik semmi Kikapcsolta a tévét, fölállt a fotelból, a fürdőszoba felé indult. Már útközben vetkőzni kezdett. Mióta a fürdőkáddal szemközti falra erősített ember nagyságú tükör szánalmas körülmények közt összetört, könnyebb lélekkel zuhanyzott.

Nem kellett szembesülnie üres tejeszacskó-melleivel, hájas hasával, a csípőjére rakódott zsírpárnákkal, a combjain és a vádliján néhol csomókban előtüremkedő, máshová véraláfutás-színű pókhálót pingáló visszerekkel, a ráncos, löttyedt bőrrel, a karjain csüngő, megereszkedett hússal, a formátlan sonkákkal.

Pásztor Erzsi különös kérését teljesítette Nemcsák Károly - cinemavp.hu

Mindazzal, párnák visszér pasztőr nyomokban is alig emlékeztetett a hajdani szemrevaló nőre, aki után megfordultak a férfiak az utcán. Hosszú ideig engedte magára a melegvizet. Gondosan beszappanozta testének minden egyes négyzetcentiméterét, megannyi rejtett zegét-zugát, megtisztogatta a mellek alatti bepállott bőrfelületeket, megszabadult az egymásra rétegződő hurkák tövében fölhalmozódó hámsejtek tetemeitől, a testére áporodott, izzadtságtól ragacsos portól.

Amikor megtisztult a rárakódott portól, egy kicsivel több hideget kevert a meleg vízhez, s alaposan átöblítette túlhevült testét. Mikor ezt a fázist is kiélvezte, gondosan elzárta a csapokat, visszahelyezte a zuhanyrózsát a villára, leakasztotta a törölközőjét és buzgón dörgölni kezdte a tagjait. Egészen addig nem lépett ki a kádból, míg tökéletesen szárazra nem törölközött. Nem akarta szétfröcskölni a vizet, hogy aztán foltosra száradjon a padlólap. Miután maradéktalanul megszárította magát, először fogat mosott, csak azután bújt a hálóingébe.

Jobban kedvelte, mint a pizsamát, különösen így, nyáron. Nem csukta be maga után a fürdőszoba ajtaját, szellőzzön csak ki, oszoljon a gőz.

Papucsba lépett és visszament a nappaliba. Újra bekapcsolta a tévét. János úgyis későn jön, hosszú-hosszú évek óta többnyire éjjel érkezik haza, leginkább akkor, amikor ő már alszik.

Párnák visszér pasztőr óta nem várja meg. Legalább nem szolgáltat okot valami buta, lagymatag marakodáshoz az ébrenléte. Váltogatta a csatornákat: sehol semmi értelmes. Valamelyiken a híradó ment, az idősebb fia nyilatkozott éppen. Kezdetben büszkeség töltötte el ilyenkor, utóbb megszokta Jani közszerepléseit, még később szorongani kezdett, ha meglátta a televízióban.

Fekete nadálytő (Symphytum officinale) - Maria Treben patikája

Mióta államtitkárt csináltak belőle, még többen, még többször szidalmazzák, egyre gorombább kifejezésekkel illetik, egyre kíméletlenebbül pocskondiázzák.

A legrosszabb az egészben, hogy őt sem zavarja kevésbé a fia pökhendi, kioktató stílusa, sok-sok gátlástalan nyilatkozata, és követhetetlen, mégis átlátszó magyarázkodása, mint a fiát egészen a becsületsértésig szidalmazó háborgókat.

Eszébe jutott a legutóbbi húsvét, amikor a két gyerek kis híján egymásnak esett, a lánya meg idiótán vigyorgott bátyjai viszálykodásán.

• Hogyan nyilvánul meg a belső visszér a lábakon
• Algoflex M tabletta görcsoldó mellett Ibuprofen- fájdalomcsillapítót is tartalmaz Ellenjavallat: súlyos máj, vese elégtelenség esetén nem alkalmazhatóak.
• Bálint Cseppek Vénusz csepp 50ml mindössze Ft-ért az Egészségboltban!

János hallgatott egy darabig, aztán dühösen rájuk vágta az ajtót, másnap hajnalban látták csak viszont. Zsolti, az öcskös, amúgy elég jó fiú, csendes, szerény. Ellenben, ha bántja valamit az igazságérzetét, úgy fölbőszül, hogy rá sem lehet ismerni. Ez történt húsvétkor is. A cigányokon meg a hajléktalanokon vesztek össze, gyakran vitáznak miattuk. Zsolti gyalázatnak tartja, ahogy Jani és a hasonszőrű kártevők így nevezi a politikusokat kezelik, illetve nem kezelik a társadalmi problémákat.

Hogy az unalomig hajtogatott, a klisék szintjére devalvált politikai szólamokban kimerül minden odafigyelésük, jó szándékuk és felelősségük; hogy a történelmi léptékre, az igaz eszmékre és a humánus kötelességekre fütyülve hagyják burjánzani az igazságtalanságot, elnézik és mélyítik a nyomort, az ellentétek éleződését, a polarizálódást.

Jani mindig flegmán, részvétlenül reagál öccse szemrehányásaira. Nincs egyenlőség, nem volt, párnák visszér pasztőr is lesz soha, és ez így van rendjén, így természetes, ez felel meg az emberi természetnek, aki mást állít, az bolond, éretlen álmodozó vagy demagóg hordószónok — ezt hajtogatja.

Az egyik ember szépnek születik, míg a másik rondának, az egyik okosnak, ezzel szemben a másik butának, vannak gazdagok és vannak szegények, kommunizmus azonban nincs, nem is lehet, egyértelműen járhatatlannak bizonyult az a híres-hírhedt lenini út.

Zsolti erre fölhördül, kikéri magának a lenini utat, emlékezteti a párnák visszér pasztőr, hogy ő valódi, modern értelemben vett szabadelvű demokrata, aki mélyen és őszintén hisz a demokráciában, majd kissé higgadtabban társadalmi igazságosságról, felebaráti szeretetről, toleranciáról, erkölcsről beszél.

Ezen Jani csak bántóan, fölényesen nevet, naivnak és ostobának nevezi a testvérét, részéről ezzel lezártnak tekinti a polémiát, Zsolti hiába küszködik, hiába próbálja meggyőzni, párnák visszér pasztőr bizonygatja az igazát.

Mindig ez a forgatókönyv.

Így kezdődött húsvétkor is, ám ezúttal csaknem tettlegességig fajult, mert Jani egy adott ponton nem vonult ki párnák visszér pasztőr udvarra, nem is terelte másra a szót, hanem órákon keresztül folytatta a szócsatát, nem hagyta kihűlni a felforrósodott hangulatot: lekicsinylően, szenvtelenül replikázott öccse fölvetéseire és bírálataira.

Szörnyű volt hallgatni őket; borzalmas volt, hogy bár Zsoltihoz húzott a szíve, mégsem tudott egyiküknek sem teljes egészében igazat adni. Nem érdekelte őt sem a cigányok nyomora, sem a hajléktalanok elesettsége, nem törődött a mások bajával, nem maradt ilyesmire energiája, elég volt neki a maga megszokott-megszokhatatlan megalázottsága és kiismerhetetlen természetű kiszolgáltatottsága, amelyek azonban éppúgy szánalmat ébresztők, mint a számkivetetettek sanyarú sorsa, egyszersmind éppúgy bizonyítékul szolgálnak az egyenlőség eszméjének valóságtól elrugaszkodott voltára.

Valahányszor eszébe jutott ez a szóváltás és az ehhez hasonló összekülönbözések, mindannyiszor még jobban nekikeseredett. Felállt a fotelből, párnák visszér pasztőr konyhába ment, kinyitotta a tálalószekrény ajtaját, a tányérok tornya mögül elővette az Éva vermutot, teletöltött egy vizespoharat a sötétpiros nedűvel s egy hajtásra kiitta.

Újra megtöltötte a kiürült poharat, az üveget vigyázva helyezte vissza a tányérok oszlopa mögé, nehogy megsérüljön vagy csörömpöljön mintha bárki meghallanábecsukta a szekrényajtót és visszatért a nappaliba. Leült a párnák visszér pasztőr, egyik kezében a vermutos pohár, másikban a távirányító. Elkapcsolt a híradóról. Bűnügyi filmet keresett, talált is csakhamar. Beletompulva nézte, egy reklám alatt rövid ideig el is szundikált, de fölébredve vissza tudott kapcsolódni az eseményekbe, értette a nyomozói logikát, az áldozat hozzátartozóinak látványos bánatát, a sorozatgyilkos ördögi gonoszságát, mindent.

Hirtelen Zsoltit hallotta, ahogy őt korholja, amiért ilyen marhaságokat néz, ilyennel rombolja az ízlését és az életminőségét, utána pedig karcsúsító harisnya visszér vélemények egész nyomorúságos, tünetmentes, ám a végtelenségig ingerszegény és begyöpösödött kisvárosi posványt szapulja.

Hallja a fia hol panaszos, hol szomorú, hol szemrehányó hangját, közben az életminőségére gondol és nem tudja, viccnek vélje-e és nevessen, vagy komolyan vegye és sírjon miatta.

Ebben a városkában nem lehet létezni, itt majdnem kizárólag hülyék élnek, folytatja a fia. Elege lesz, közbevág: ezeket a kisvárosi hülyéket is megilletné a tolerancia, amit olyan fennen hirdet a fiatalúr a romákkal, buzikkal és egyéb kiközösítettek kapcsolatban! Zsolti fölfortyan, hadonászik, te ezt nem érted, anya, oktatja, nem fogod föl, miről beszélek; hiszen éppen ez a kisvárosi, kispolgári mentalitás a melegágya az igazságtalanságnak, a megkülönböztetésnek, a rasszizmusnak, a kirekesztésnek, a kizsákmányolásnak!

Nem válaszol, nem vitatkozik, lázadása kimerült az iménti ellenkezésben; ő csak egy nyugdíjas tanítónő, a doktor úr neje, ennek a fölnőtt gyereknek meg másik kettőnek az anyja, semmi több.

Nem párnák visszér pasztőr, nem szól, nem berzenkedik… Arra riadt, hogy a pohár majdnem kicsúszott a kezéből. Szájához emelte, mohó kortyokban ürítette ki.

Hírlevél feliratkozás

Szerette, ahogy a vermut végigsimogatja a nyelőcsövét, majd kellemesen melegíti és bizsergeti a hasát. Föltápászkodott, elmacskásodott tagjait engedelmességre fogva újra a konyhába ment, fölkattintotta a villanyt, kinyitotta a tálalószekrény ajtaját, a párnák visszér pasztőr tornya mögül előhalászta az Éva vermutot, teletöltötte a poharát a sötétpiros nedűvel, s egy orvosság visszér csillagok azon nyomban kiitta.

Csettintett hozzá a nyelvével, talán el is mosolyodott. Újra töltött a kiürített vizespohárba, az utolsó csöppet is kifacsarta az üvegből. Kinyitotta a szemetest, a fölöslegessé lett palackot fél kézzel a szemét alsó régióiba gyömöszölte, lecsukta a kukafedelet, behajtotta a szekrényajtót, leoltotta a lámpát, és visszatért a nappaliba.

Leült a fotelba, egyik kezében a pohár vermut, másikban a távirányító. Politikai beszélgetős műsor ment, ezeket nem szerette, gyakorta szóba hozták a fiát, az államtitkárt, amitől újabban görcsbe rándult a gyomra. Régen, mikor még egyetlen csatorna volt, gyakorta nézte műsorzárásig és még tovább a tévét. A gyerekek aludtak a szobáikban, a képernyőn milliónyi apró pont vibrált, s ő csak ült és meredt maga elé.

Várta Jánost, a férjét, a doktor urat. Kocsmából, kártyapartiról, nők ágyából. A lány születésekor történt először. Mindenesetre az volt az első eset, amiről tudott. Mindennapos terhes volt, János az asszisztensnőjével a közeli nagyváros strandján lebzselt. Akadt, aki elmesélje neki. Nem említette, nem hánytorgatta föl. Sokáig magában tartotta az információt.

A kislány csaknem betöltötte az egy évet, amikor a férje fejéhez vágta: ahelyett, hogy a várandós felesége mellett lett volna, ő egy nőcskével lubickolt, sütkérezett a napon, s ki tudja, párnák visszér pasztőr mindenféléket nem tett ezen fölül! János megsértődött, napokig nem szólt hozzá. Hónapokig nem tértek vissza a témára.

• Mi okozza a visszér videót
• Capsella bursa-pastoris Népies nevei: gezemice, kalánlopó, kanálfű, szívkésfű, Kisjézus táskája, pásztorerszény, élek-halok.
• A meddőség férfiokait is kivizsgálják | DÉLMAGYAR

Ismét elkezdett tanítani, mikor egy reggel a férje közölte vele, hogy ő csak így tud élni. Rögtön megértette, miről beszél. Azt felelte, ő viszont nem tud így.

Mégis tudott. Másfél-két év veszekedés, sírás, könyörgés, kiabálás után egy késő esti órán azt vette észre, már régóta így él, és nincs értelme lázadni, önérzeteskedni, az önbecsülése úgyis menthetetlen.

Györgytea Szoptatás - Györgytea

A nővére, akinek elpanaszolta gondjait, megsimogatta a haját és azzal vigasztalta, legalább nem veri, mint az apjuk az anyjukat. Asszonysors, valami ilyesmit mondott. Hogy még mindig jobb, mint egyedül. Fájt, hogy ezzel vigasztalja a tulajdon nővére, ilyen részvétlenül mellébeszél. Nyersen vetette oda, hogy többnyire így is egyedül van, a helyzet egy válással inkább javulna, semmint romlana. Később lelkifurdalása támadt emiatt a fájdalom és nyerseség miatt, mikor Juli csontvázáról a rák annyira leette a húst, hogy alig látták a kórházi ágynemű között.

Ez is asszonysors, gondolta akkor, s ezért megint haragudott és azóta sem tudott megbocsátani magának. Szájához emelte a poharat, kortyolt egyet. Hamarosan eljön az idő, amikor János otthonülő lesz.

Hónapok óta szenved a prosztatájával, az italt sem bírja úgy, mint régen, s ha jönnek majd az unokák, rendbe hoznak mindent. Mert a gyerekeket mindig szerette. Talán nem annyira, mint a nőket, de szerette őket.

Soha nem akart válni, és nem csak azért, mert ez az állapot neki roppant kényelmes azért is, hallotta régi barátnője, Klárika hangjáthanem elsősorban a család egységének védelme és a gyerekek biztonsága miatt.

Ő is értük fogadta el a méltatlan helyzetet meg a gyávaságod folytán, kopogtak a fejében Klárika szavais bár tudta, hogy ez így nem igaz, az is valószínű volt, hogy ennél kényelmesebb magyarázat aligha létezik. Valójában azonban nem ismerte a válaszokat gyötrő kérdéseire. Talán a bíróságtól tartott, talán az anyagi jólétet volt képtelen föladni, talán párnák visszér pasztőr attól félt, hogy elveszíti gyerekei szeretetét, kockára teszi a lehetőséget, hogy nyugalmas, példás családban nőjenek föl és kiegyensúlyozott emberekké váljanak.

Ma már liliom tinktúra visszér ellen voltak afelől, hogy azzá is váltak, de már párnák visszér pasztőr, ez nyilvánvaló. Amint az is, hogy rég elfogadta alárendelt helyzetét, játszotta tovább megalázó szerepét, beletörődött a sorsába, és nem vált el, nem lázadozott. Ezt tanácsolta a lányának is néhány hónapja, de ő csak nevetett rajta, s inkább az apjához fordult, aki milyen műveleteket végeznek a visszér ellen ügyvédet szerzett, hogy a volt vejük meg a kurvája örülhettek annak, hogy lyuk van a seggükön, és szűkölve menekültek az ország másik végébe.

Észrevétlenül megint kiürült a pohár, mint hajdanán a házassága. Még nem állt föl. A tévében csinos fiatal nő írt a táblára. Ő évtizedekig rótta a betűket krétával a sárgával vonalazott zöldre.

Ajánlott termékek

Gyerekek százait tanította meg írni-olvasni és számolni. Én még megtanítottam, mondta ki hangosan, aztán csak legyintett, nevetségesnek találta az önérzetet, amely ezt mondatta vele. Az utolsó tíz év már kínszenvedés volt az iskolában is. A nebulói szüleit is ő tanította, mégsem jutott ötről a hatra. Máshogy kellett volna hozzájuk szólni, mint azelőtt, más hangon, más szavakkal, más mosollyal, s erre képtelen volt, mert nem ismerte a módját, senki nem tanította meg neki, senki nem mutatta meg, a fiatalabb kollegák is csak panaszkodtak és káromkodtak, az idősebbek pedig morózusak lettek, kiábrándultak, szorongók.

Talán az viselte meg annyira, hogy az egyetlen helyen, ahol korábban némi tekintéllyel rendelkezett, az osztályterem négy fala között, még ott sem maradt semmi becsülete. Nem hibáztatta a gyerekeket, amiért nem bírt velük, és úgy istenigazából magát sem hibáztatta a sorozatos kudarcok miatt, mégis nap nap után konfliktusba keveredett — önmagával.

Nem értette a változások okát. Azzal tisztában volt, hogy átformálódott a világ, végső soron el is fogadta, hogy így kellett történnie, hogy a társadalom berendezkedésének át kellett alakulnia, s mindezt érteni is vélte, ám föl nem foghatta, hogy miért lettek mások maguk az emberek? Az sem párnák visszér pasztőr világos, hogy mások lettek-e egyáltalán, vagy csak lehulltak a mindent jótékonyan elfedő leplek, s ezzel föltárultak a takargatott igazságok és letagadott hamisságok.

Tehetetlen dühöt érzett, amikor ugyanazok a módszerek, amelyek segítségével régen — ha nem is könnyedén, de valahogyan — boldogult, totális csődöt mondtak az új viszonyok között. Hanem mifélék is voltaképpen ezek az új relációk?